Galéria

Vissza az albumokhoz

MakerSpace – VR szemüveg2017-10-30

A 2017. október 30-i közösségi alkotóműhely (Makerspace) foglalkozás témája a virtuális valóság volt, amely témájával illett két korábbi, más jellegű eseményhez is, a Codecamphez (programozást tanító hétvége) és a Kitchen Budapestnél tett céglátogatáshoz is. A foglalkozás elején, egy rövid bevezető előadás során a résztvevők megismerkedtek a virtuális valóság és a kiterjesztett valóság technológiák működésével, jelenével, múltjával, lehetséges jövőjével és az emberi térlátás alapjaival; majd az előadás után saját virtuális valóság szemüveget készíthettek hullámkartonból, bikonvex lencsékből és a virtuális tartalmat megjelenítő saját okostelefonjukból. Az elkészült szemüveget a diákok kipróbálhatták, közösen megnéztünk néhány virtuális valóság tartalmat, és a foglalkozás végével mindenki hazavihette az általa készített szemüveget.