Gyakran ismételt kérdések

A hozzánk érkező kérdések alapján a listát folyamatosan bővítjük!

Miért érdemes részt vennem a PontVelünk programban?

Egyrészt olyasmit kínálunk Neked, ami izgalmas programokon keresztül kiegészíti középiskolai tanulmányaidat, és érdeklődésed szerint különböző területeken élményszerűen bővíthesd tovább ismereteidet. Ha figyelmesen keresel, sok ehhez hasonló lehetőséget találsz (pl. programozást oktató kurzusok), ezek azonban nem mindig olcsók. Mi azonban mindent ingyenesen biztosítunk Számodra. A motivációdat azzal is szeretnénk fokozni, hogy aktivitásodat díjakkal jutalmazzuk.

Másrészt szeretnénk Neked minél több hiteles információt átadni arról, milyen előnye van annak ha a műszaki, természettudományos, matematikai vagy informatikai (együttes nevükön: MTMI) pályák egyikét választod. Természetesen kifejezetten örülnénk, ha a Pázmányon kezdenéd majd meg felsőfokú tanulmányaid, de végső soron az az igazi siker, ha sikerül elköteleződnöd valamelyik MTMI pálya mellett. Ebből a szempontból pedig mindegy, hogy erre a pályára melyik felsőfokú intézményben készülsz.

Hogyan kell regisztrálnom?

A Profil menüpont alatt találod a regisztrációs felületet, ahol az email címedet és egy jelszót kell megadnod, valamint néhány választható mezőt kell kitöltened. Miután a nyilatkozatokat is elfogadtad (kérjük, előtte olvasd el őket), máris regisztrált felhasználója leszel a PontVelünk programnak.

Miért kell ennyi adatot megadnom a regisztráció során?

A programot EMMI pályázati forrásból finanszírozzuk (EFOP 3.4.4.), ahol az elszámoláshoz szükséges az ESZA adatlap kitöltése a támogatott (KMR régión kívüli) diákok részéről. Tehát az EMMI támogatásának igénybevételéhez, illetve a programok szervezéséhez szükségesek számunkra a honlapon kért adatok, melyekhez adatszolgáltatási kötelezettséggel tartozunk a rendezvényeink résztvevőiről.

Van-e jelentősége annak, hogy Közép-magyarországi Régióban (KMR) vagy nem ott van az iskolám?

A projekt megvalósításához EU-forrásokból finanszírozott pályázatot nyertünk. A pályázat kiköti, hogy a célcsoportot nagyobbrészt a nem Közép-magyarországi Régióban állandó lakcímmel rendelkező diákoknak kell alkotniuk.

Tekintettel arra, hogy számunkra a KMR iskolák és diákjaik is nagyon fontosak, saját belső forrásokat is felhasználunk, hogy őket is bevonhassuk a PontVelünk programba. Lényeg tehát: ezzel tulajdonképpen nem kell foglalkoznod, mi ezt kezeljük.

Hogyan tudok jelentkezni a programokra?

A PontVelünk regisztráció után tudsz jelentkezni a programokra. Van olyan program (táborok, versenyek), amelyre előzetesen (egy megadott határidőig) kell jelentkezned. Ezeknél a programoknál gyakran van otthoni szakasz is, amelynek során a feladat-kidolgozásokat elektronikusan kell eljuttatnod hozzánk. Mivel csak véges létszámot tudunk fogadni a programra, ezért a beküldött feladatok (és egyéb tényezők) alapján rangsorolnunk kell, hogy kik jutnak be az adott rendezvény helyszíni szakaszába.

Néhány programunk (pl.: Roadshow) a partneriskolákon keresztül egyszerűen megtalál Téged.

Mit jelent a kiemelt partneriskola, és van-e ennek az én szempontomból jelentősége?

A program indulásakor több középiskolával írtunk alá együttműködési megállapodást. Ennek a lényege a Te szempontodból, hogy ezen iskolák tanulóinak tájékoztatására kiemelt figyelmet fordítunk; esetenként egyes programokat kifejezetten a partneriskolák tanulói számára szervezünk. Amikor a honlapon keresztül jelentkezel valamelyik programunkra, akkor a Te szempontodból nincsen gyakorlati jelentősége, hogy valamelyik partneriskolánkba jársz-e vagy sem.

Mennyi ideig tart a játék, és meddig tudom a pontjaimat ajándékokra váltani?

A pontgyűjtő játéknak két szakasz van: 2017. szeptemberétől 2018. augusztus 31-ig gyűjtheted az első szakaszban a pontjaidat. A második szakasz 2018. szeptember 1-től 2019. augusztus 31-ig tart. A megszerzett pontjaidat mindig a szakasz lezárultának napjáig tudod ajándékra váltani.

Hogyan tudom követni a pontjaim állását?

Ehhez előbb be kell jelentkezned a Profil/Bejelentkezés menüponttal. Ezt követően a Profil/Pontjaim helyen találod a kapott pontjaidat.