2017. november 24-én a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium valamint a békéscsabai Savio Szent Domonkos Katolikus Ált. Iskola diákjai látogatták meg az ITK-t, hogy közelebbről is megismerkedhessenek a Karunkon folyó kutatásokkal.
Ebéd után 4 laborunkban hallgathattak meg egy rövid előadást az ott folyó kutatásokról. Bemutattuk nekik a Molekuláris Biológia, a Mikrofluidika, a Robotika és az Adathalászattal foglalkozó laborunkat. A kis „túrát” követően egy rövid előadás keretében a diákok megismerhették az ITK-n folyó oktatást, az alapképzéseinket, valamint a középiskolásoknak kidolgozott Pontvelünk programcsomagunkat is. A látogatásról egy rövid hír is megjelent képek kíséretében a gyulai gimnázium honlapján.