A januári Nyílt napunkon két előadásblokkban mutattuk be az érdeklődőknek az ITK-n folyó oktatást, kutatást és a hallgatói életet. Az első blokkban a Mérnökinformatikus és Molekuláris bionika mérnöki BSc szakunk szaktájékoztatóit, valamint két érdekes szakmai előadást hallgathattak meg a mérnökinformatikusságról és a baktériumközösségekről. A szünet után egy rövidebb előadásrészben megismerkedhettek DPR-es statisztikánkkal, a PontVelünk programunkkal, valamint egy hallgatónktól megtudhatták, hogy mivel is foglalkozhatnak a későbbiekben, ha hozzánk jelentkeznek.
Ezek után két lehetőséget is kínáltunk, hogy az ITK-n folyó oktatás gyakorlati oldalát is megismerjék látogatóink: az egyetem laborjaiban megismerkedhettek a Kar modern eszközparkjával és a laborokban folyó kutatásokkal, Makerspace (közösségi alkotóműhely) foglalkozásainkon („3D nyomtatás rejtelmei", "Alkalmazott lézertechnológia", "Rákmegelőzés a konyhában”) pedig saját maguk is tevőlegesen részesei lehettek a 21. század tudományos tevékenységének.
Köszönjük, hogy ilyen sokan megtiszteltetek minket érdeklődésetekkel, várunk Benneteket hallgatóink közé!