Galéria

Vissza az albumokhoz

Tanártovábbképzés BIOLÓGIA2019-10-11

A biológia tanártovábbképzést idén két középiskolai tanár tartotta. A program címe: Korszerű tanulásszervezési és módszertani megoldások a biológia tanításában A módszertani bevezető után Kleininger Tamás (győri Czuczor Gergely Gimnázium) és Nagy Árpád (soproni Orsolyita Gimnázium) előadásai következtek. A gyakorlati biológiai oktatásról, a biológia szakkörökön megoldható érdekes projektekről volt szó, illetve a Z generáció oktatása, korunk gyermekeinek megértése, tanításának lehetőségei volt a téma. A program végén vezetett laborlátogatásokra is sor került, mely során az érdeklődők a PPKE ITK 3 kutatólaborját látogathatták meg.