Galéria

Vissza az albumokhoz

Tanártovábbképzés Biológia2018-10-12

Az idei évben is sokan jelentkeztek a biológiatanároknak tartott továbbképzésünkre, amelynek keretében idén például szó esett a biológia tanításában rendelkezésre álló új lehetőségekről, az alkalmazható komplex természettudományos szemléletről és a biológiaórák adta élmény lehetőségéről. Végül szót ejtettünk a korszerű IKT eszközök alkalmazásáról is, illetve a résztvevők saját tapasztalataikat, kérdéseiket is megvitathatták egy fórum keretében. Az előadások után a szokásos laborlátogatásokra is sor került, amelyen a pedagógusok mindig nagy érdeklődéssel, lelkesedéssel vesznek részt.