Galéria

Vissza az albumokhoz

RobMat nyári tábor2018-07-02

Tehetséggondozó táborunkat a matematika, illetve informatika iránt érdeklődő 9-11. osztályos középiskolai diákoknak 2018. július 2-6. között tartottuk Esztergomban. A résztvevőket a tábor első napján Budapesten fogadtuk, ahol megmutattuk nekik a PPKE-ITK kutatólaborjait és az ott folyó munkát. Ebéd után bérelt busszal érkeztünk Esztergomba. A program szerint az 5 napos tábor délelőtti szekciójában a diákok előadáson vettek részt (ezek részben közösek voltak a matematika- illetve robotikatábor programjában), amit a délutáni gyakorlati foglalkozások követtek. A nap végén a diákok a PPKE-ITK animátorai által szervezett különféle szabadidős programokon (Bazilika látogatás, sétahajózás) és játékos foglalkozásokon (akadályverseny, fejtörő online csapatjátékok) vettek részt.

Mindnyájatoknak köszönjük a részvételt!